"Civilekkel közösen"
Meghívó
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) munkatársai tisztelettel meghívják Önt, és a téma iránt érdeklődő munkatársaikat a 2011. november 23-án tartandó „Civilekkel közösen” című workshopjukra a Kaposvári Agórába (Együd Árpád Általános Művelődési Központ - 7400 Kaposvár, Csokonai u. 1.)
Az egynapos rendezvény célja a párbeszéd, a tudásátadás és a tapasztalatcsere. Olyan információk és tapasztalatok megosztása, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a civil szervezetek következetesen érvényesíthessék az egyenlő bánásmód és a diszkriminációmentesség követelményét tevékenységeik során.
A diszkrimináció következményeivel szemben együtt lehetünk eredményesek. A hátrányos megkülönböztetés sértettjei nem vagy alig rendelkeznek érdekérvényesítő képességgel, helyzetük támogató környezet nélkül, önerőből nem változtatható meg. Ezért is fontos, hogy azok a társadalmi csoportok, amelyek "közvetítő" szerepet vállalnak, szembesüljenek a hatósági tapasztalatokkal és lehetőségekkel, az EBH pedig figyelembe vehesse véleményeiket, megoldási javaslataikat.
A rendezvény első felében három, a civil szférát érintőprezentációthallgathatnak meg az érdeklődők, az esemény második részében pedig négy szekcióülés közül választhatnak. Mind az előadók, mind pedig a szekcióvezetők az egyenlő bánásmód, s az esélyegyenlőség témakörének gyakorlatorientált bemutatására törekednek. A résztvevők a mindennapokban azonnal hasznosítható ismeretekre tehetnek szert.
A részvétel ingyenes, a térségből érkezőknek útiköltség-térítést biztosítunk.