"Légy Pécs Jövője!" - városi civil pályázat
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja a civil szervezetekkel való együttműködést és támogatásukat. Sajátos társadalmi helyzetüknek köszönhetően képesek a lokális problémák felismerésére, képviseletére, a kínálkozó megoldások közül a legszélesebb társadalmi rétegek számára kedvezőek kiválasztására, valamint a helyi közösségek bevonásával ezek gyakorlati megvalósítására.
Az Önkormányzat ebben az évben fogadta el a város közép- és hosszú távú városfejlesztési stratégiáját, az Ökováros-Ökorégió programot. E programmal szimbiózisban jelenleg előkészítés alatt áll a város településfejlesztési koncepciója. Mindkettő a fenntartható városfejlesztés alapdokumentumának tekinthető, amelyben a Város, polgáraival közösen fogalmazza meg azt a keretet, amiben Pécs gazdasági-, ökológiai-, társadalmi problémái együttesen kezelhetők. Így teremtve élhető és fenntartható életteret a pécsiek számára.
Jelen pályázat célja Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a pécsi civil szervezetek együttműködésében olyan közösségi célok megvalósítása, amelyek ma már a város egészét érintik, de kezelésük csakis a helyi közösségek bevonásával és aktív közreműködésével valósulhat meg.
Az Önkormányzat a pályázat lebonyolítása céljából, civil szereplőkből és szakértőkből álló kuratóriumot hozott létre. A kuratórium végzi az irányelvek megfogalmazását és a pályaművek elbírálását. A kuratórium javaslata alapján a pályázatok támogatásáról PMJV Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottsága és Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt.
Csatolt fájl: |
|
Link: |