Összeállt a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület őszi programja
Ismét igyekszik az aktuális, sokakat érdeklő kérdéseket a középpontba állítani, erről vitázni a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület őszi programsorozatában. Az országos érdeklődésre számot tartó témák mellett előkerülnek a csak pécsieket foglalkoztató kérdések is.
A tervek szerint október hatodikán kezdődne a fórumsorozat, elsőként a devizahitelekkel foglalkoznának kicsit más megközelítésben, amennyiben a hitelek és devizakölcsönök történetét elemeznék neves pécsi közgazdászok II. Ramszesztől napjainkig.
Október 14-én, pénteken egy egész napos konferencia házigazdái lesznek az ETHOSZ Tudományos Egyesülettel, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével, a PTE Bölcsészettudományi Karával és a Vasutas Művelődési Házzal közösen, amelyen a szolidaritás és a lojalitás kérdéskörét boncolgatják az oktatásban.
Október 27-én ismét a pécsi parkolási rendszer kerülne szóba, hiszen novembertől a Kerident Kft. szerepét a BIOKOM veszi át, igyekeznek rávilágítani, milyen változásokra számíthatnak a pécsiek.
Nem annyira aktuálpolitikai, de mindenképpen érdekes téma a november 10-i, amikor pécsi régészek lesznek a vendégek, és elmesélik, mit is rejt, rejthet a föld a Pécsett sétálók lába alatt.
November 24-én – remélhetőleg már az új törvények ismeretében – a közoktatás, az iskolák finanszírozása lesz a vitatéma, majd december 8-án a modern rabszolgaság jelenségét beszélnék át.
A Fiatal Értelmiségiek Klubja október végén, november elején az egyetemen a felsőoktatási törvényről rendez majd vitát.
A Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület fórumainak a Vasutas Művelődés Ház ad otthont, a tervezett kezdési időpont 19.00.
Forrás: www.pecsiujsag.hu
Link: |