Pályázat a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítésére

2011. október 20., csütörtök
 Pályázat a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítésére

A fiatalok terveinek megvalósítását segítheti, ha a pénzügyekben alapvető ismeretekkel rendelkeznek, ennek érdekében a pénzügyi ismereteiket fejlesztő tréningprogram kidolgozására és lebonyolítására írt ki pályázatot az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ)

 

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdai közleménye szerint a pályázat keretében a tréningek célja a 14-35 éves korcsoportba tartozó fiatalok és ifjúsági közösségek ismereteinek bővítése, pénzügyi kultúrájuk, tudatosságuk fejlesztése.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Magyarország hét közigazgatási régiójában összesen hét millió forint vissza nem térítendő támogatást oszt szét ifjúsági nonprofit szervezetek között. A program eredményeként azt várják, hogy a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően az ifjúsági munkában teret nyerjen a pénzügyi kultúra fejlesztése. A részletes pályázati kiírás és a pályázati űrlap letölthető a www.mobilitas.hu/hirek/7876 címről.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség társadalmi szervezet, fő feladata a tagszervezetek érdekvédelme, érdekképviselete. A projekt lebonyolításában szakmai partnere az FH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai háttérintézménye.

A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat meghatározó szereplője mind a nemzetközi, mind pedig a hazai ifjúsági célú törekvések állami szintű megvalósításának - emlékeztetett a minisztérium közleményében.