A múzeum házhoz megy: a Hunnia Csipke

2018. február 22., csütörtök 16.0017.00
A múzeum házhoz megy: a Hunnia Csipke
előadás

Szeretettel hívjuk meg Önöket a Máltai Baráti Kör soron következő előadására, ahol megismerkedhetnek a Hunnia Csipke történetével, és élőben megcsodálhatják annak készítését.

Fáyné Tornóczky Judit a Nógrád megyei Terényben él, ahol családjával a Hunnia Csipkemúzeumot üzemelteti. A múzeum a különleges szépségű magyar Hunnia csipkét mutatja be a látogatóknak 2011 óta.

A Hunnia csipke olyan szalagcsipke, ami virágokat, leveleket és más formákat alakít. Mindig magyar népművészeti motívumot használ fel a tervezéshez. Motívumai aprók, vékony szálúak, kontúrozottak, amiket főleg vászonveréssel alakítanak ki és díszvetésekkel lazítanak.
A Hunnia csipke megalkotója Fáy Aladárné született Edvi Illés Gizella, aki 1871-ben született, a Nógrád megyei Tolmácson. Ifjú gyermekkorától kezdve kézimunkázni tanult. Bántotta, hogy az akkori magyar lányok, asszonyok csupa külföldről jött minta alapján készítették kézimunkáikat, így hosszas kutatómunkával és kísérletezéssel elkészítette az első szabadrajzú csipkéjét, egy tulipános mintájú zekét. Ez volt az első lépés. Az eleinte nagyon lassan készülő csipke az évek során sokat egyszerűsödött, így alkalmassá vált, hogy keresetet biztosítson és értékesíthető legyen. Évente tanfolyamokat tartott és ügyes kezű tanítványai munkáiból külföldre is rendszeresen szállított.
A Hunnia Csipkemúzeum 2016-ban indította el "A múzeum házhoz megy" című programját, melyet most Pécsett is láthatunk.
Az előadás tartalmaz egy vetített képes előadást a Hunnia csipke kialakulásáról, történetéről és fejlődéséről. Mini "asztali" kiállításként bemutatnak néhány csipkét, valamint élő bemutató keretében a csipke készítését is.

A program szeretetből fakad és ingyenes.

További info:
www.csipkemuzeum.hu

Hunnia Csipkemúzeum facebook oldala: https://www.facebook.com/Hunnia-Csipkemúzeum-262181997163816/

Helyszín:
Szervezők:
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió