Az Agócsy László Zeneiskola növendékeinek hangversenye

2014. február 12., szerda 18.0019.00
Az Agócsy László Zeneiskola növendékeinek hangversenye
koncert

Az Agócsy László Zeneiskola növendékeinek hangversenye a Civil Közösségek Háza Méhes Károly termében.

Az Agócsy László Zeneiskola 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy alsó tagozatos tanulók mellett felső tagozatosok, középiskolások, egyetemista korúak számára is lehetőséget adjon a zenetanulás elkezdésére. Továbbá, hogy növendékeink igényes és korszerű zeneoktatásban részesülhessenek intézményünkben. Elképzelésünk helyességét az elmúlt évek megfelelőképpen igazolják.

Iskolánkat a neves zene pedagógusról és karnagyról, Agócsy Lászlóról neveztük el. Az iskola 140 tanulóját 30 tanár tanítja jó szakmai felkészültséggel és odaadó munkával, többségük hivatásos és amatőr együttesek muzsikusai.

Tanulóink 14 hangszer valamint magánének közül választhatnak és elméleti képzésben részesülnek.

Az elmúlt években egyre jelentősebb eredményeket értek el a megyei és országos szakirányú versenyeken.

Az Állami zeneiskolákba való felvétel egyik feltétele az ideális életkor. Tehát átlagosan hét-nyolc évesen kezdhetik meg a gyerekek a zenetanulást. A zenét tanulni vágyó gyermekek egy része kiszorul az állami zeneoktatásból, mivel későn, túlkorosan próbálkoznak a felvétellel. Helyhiány miatt ezért még a maximum pontszámot elért gyermek sem kezdheti meg a zenetanulást, ha idősebb az előírtnál.

Így ezt az iskolát a jelentkező igények s a szükség hozta létre.

Önálló épület hiányában óráinkat a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban tartjuk – ahol hét tantermet bérelünk – hétfőtől péntekig du. fél 3-tól este 8-ig. Kapcsolatunk a bérbeadó gimnáziummal nagyon jó. Egy hosszú távú együttműködés reményében indítottuk el iskolánkat 1995-ben, és szerepet vállaltunk a gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjában résztvevő diákok felkarolásában, zenei felzárkóztatásában.
Megalakulásunkkor tanulói létszámunk 40 fő volt , jelenleg 140 diákot tanítunk. A 2011-es tanévtől két új telephellyel bővült iskolánk. Egyik a Pellérdi ÁMK Általános Iskola, a másik a Kővágószőlősi Általános Iskola. Mindkét telephelyünkön zongora, furulya, gitár valamint rézfúvós tanszakok működnek a szolfézsoktatás mellett.

Az iskola – növendékeink elmondása alapján családias, diákközpontú, oldott légkörű.

Helyszín: