Bach Mindenkinek Fesztivál - Barta László, Barta- Vörös Ildikó, Kanyar Adrienn és Tátrai Anna közös koncertje

2023. március 28., kedd 17.0018.30
Bach Mindenkinek Fesztivál - Barta László,  Barta- Vörös Ildikó, Kanyar Adrienn és Tátrai Anna közös koncertje
koncert

2023. március 28-án, kedden 17 órakor :

"A Bach Mindenkinek Fesztivál az idén már - előzményeit is számítva - 9. alkalommal kerül megrendezésre 2023. március 16-i kezdettel. A rangos komolyzenei progamsorozat az 1685. március 21-én született géniusz, Johann Sebastian Bach születésnapjának hetében indul a Kárpát-medence összesen mintegy 100 településén többszáz eseménnyel, ezt követően pedig folytatódik az egész esztendő során. Valamennyi program ingyenes a közönség számára, hiszen a BMF vállalt missziója, hogy a magas kultúrát a lehető legszélesebb közönséghez vigye el, megismertetve, megszerettetve a zene lélekemelő erejét. Míg 2019-ig csak a nyitó időszakban érkeztek a koncertek az ezrekből tízezrekre, majd százezres nagyságrendűre növekvő közönséghez, addig a pandémia két évének tanulságai és innovációja alapján a BMF ma már egyaránt jelen van az online térben és a koncerttermek világában, és immár hibrid fesztiválként szolgálja határokon belüli és túli közönségét."

Bach Mindenkinek Fesztivál koncertjei a Civil Közösségek Háza Méhes termében,  melyen Bach-művek hangoznak el. Közreműködnek:

Barta László gitár, Barta- Vörös Ildikó fuvola, Kanyar Adrienn zongora, Tátrai Anna hegedű

Helyszín: