Koreai Filmklub

2014. május 30., péntek 16.3018.30
Koreai Filmklub
egyéb

A Koreai Filmklub májusi vetítésének időpontja:  2014. május 30. (péntek) 16.30

A Nagy rablás

Rendező: Kim Joo-ho
Játékidő: 121 perc

Ismertető:

A történet a 18. század végén, Yeongjo király uralkodásának utolsó évében játszódik. Yeongjo királyt A királyi ház titkai és A korona hercege c. történelmi drámákban láthattuk. A királyi ház titkaiban gyerekként, valamint az utolsó részben királyként szerepel. A korona hercegében már idős királyként látható.

Ebben az időben a jég az aranynál is drágább árucikk volt, a királyi család felügyelte a kitermelést, a raktározást és az eladást.  Az első miniszterelnök-helyettes, Cho Myung-Soo szeretettet volna részesülni az üzletből, ezért ellenfeleit cselszövéssel eltávolítja az útból, száműzetésbe küldetve őket.

Így aztán ő felügyelheti a jégüzlet jogait. Azonban egyik száműzött ellenfelének fia, Duk-Moo meg akarja bosszulni az apját ért sérelmet. Deok-moo egy nemes törvénytelen gyermeke, a Csoszon-kor szokásainak megfelelően nem sok lehetősége van az érvényesülésre, megtervezi a „nagy jégrablást”. Társával összeállít egy csapatot, ami csupa szakértőből áll.  A csapat tagjai profikhoz méltóan készülnek a nagyszabású terv megvalósítására…

Csatolt fájl: