SVÁJCI NAPOK PÉCSETT
Svájc és Magyarország az európai történelem számos fontos fejezetében osztozik, ugyanakkor szoros kulturális és gazdasági kapcsolatokat ápolnak egymással. A „Svájc a városodban” programsorozat célja, hogy Budapesten kívül is megmutassák Svájc kulturális, gazdasági és társadalmi aspektusait, ezért a Svájci Nagykövetség Pécs Önkormányzatával együttműködve 2023. október 4. és 8. között megrendezi a „Svájci Napok Pécsett” című rendezvénysorozatot.
A programok a „Körforgásos gazdaság egy fenntartható jövőért” témájú Svájci-Magyar Üzleti Fórummal kezdődnek, ahol az üzleti világ szereplői tájékoztatást kaphatnak a második Svájci-Magyar Együttműködési Programról („Svájci Alap”), és megismerkedhetnek mindkét ország fenntarthatósági stratégiájával. A svájci tiszta technológiákról szóló kiállításon innovatív megoldásokról tájékozódhatnak az érdeklődők. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért ügyvezető igazgatója által vezetett kerekasztal-beszélgetésen a körforgásos gazdaságról olyan svájci és magyar cégek képviselői cserélnek majd eszmét, mint a Holcim, a Roche és a Kontakt Elektro Kft. Kiemelt eseményként a Roche bemutatja a Pécsi Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodást, melyet az esti gálaműsor keretében Navracsics Tibor miniszter jelenlétében írnak alá.
A Svájci-Magyar Gála ad otthont a Zsolnay Technikumban szeptemberben indult Caflisch cukrászverseny döntőjének is.
Míg a gála csak a meghívott vendégeknek szól, a nagyközönségnek október ötödikétől lehetősége nyílik meglátogatni a Civil Közösségek Házában megtalálható Svájci Pavilont, ahol megtekinthető lesz egy a svájci tiszta technológiákról szóló kiállítás, valamint egy interaktív fal mutatja majd be Svájcot, mint Magyarország és Európa hosszú távú partnerét.
Ugyanacsak ezen a napon avatja fel ünnepélyes keretek között a Pécsi Köztemetőben a Caflisch család felújitott síremlékét Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete és Péterffy Attila, Pécs város polgármestere.
Magyarország víziója a fenntarthatóságról címmel dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium klímaügyekért és klímapolitikáért felelős utazó nagykövete tart majd előadást.
Jean-François Paroz nagykövet úr a „Svájc az iskoládban” program keretében pécsi középiskolákba látogat majd el, ahol találkozik a diákokkal, akikkel német-francia nyelvű kérdezz-felelek foglalkozásokon vesz majd részt. A rendezvénysorozatot megelőzően a tanárok a Svájci Nagykövetség által készített kvíz kidolgozásával készíthetik fel osztályaikat a programra. Nagykövet úr a Pécsi Tudományegyetemen október hatodikán tart vendégelőadást „Svájc Európában” témában.
A zenekedvelők sem maradnak program nélkül – pécsi jelenlétük ideje alatt az Alphorn Pilatus Kriens együttes a tradicionális svájci zenéből hoz ízelítőt a városba.
A mozi szerelmeseinek a Svájci Nagykövetség ingyenes vetítéseket biztosít, ennek keretében megtekinthető lesz A nőkért (Die göttliche Ordnung, német nyelven, magyar felirattal) és a Kontinensek sodrában (délen) (La Dérive des continents (au sud), francia nyelven, magyar felirattal) című svájci film az Apolló Moziban.
A svájci ételkülönlegességek sem maradnak el: vasárnap délután a „Svájci Pikniken” híres svájci sajtkülönlegességeket, a Raclette-t és a Tête de Moine-t, továbbá a svájci borokat és válogatott svájci cégek termékeit lehet majd megkóstolni a Civil Közösségek Házában.
Csatolt fájl: |
|
Helyszín: |