Magunkért és másokért - Kamasz Önkéntes Szolgálat
A Raiffeisen Bank 20 millióval támogat családon kívül nevelkedő fiatalokra fókuszáló programokat
Az "Önkéntes fiatalok akcióban 2011" pályázat keretében nyolc szervezet került támogatásra. A fiatalokat önkéntes akciókba bevonó programokat szakértői biztosság ajánlásai illetve Facebook szavazás eredményei alapján lettek kiválasztva. A pályáztatáshoz a Kurt Lewin Alapítvány nyújtott szakmai támogatást.
A több éve folyó társadalmi felelősségvállalási program a családon kívül nevelkedő fiatalok fejlesztése érdekében második éve fókuszál olyan kezdeményezésekre, melyekben a fiatalok nem csak támogatottként, hanem felelősséget vállaló, aktív, önkéntes állampolgárokként is részt vesznek. A részvétel és a sikerélmény ugyanis legalább olyan fontos ahhoz, hogy a résztvevők boldog felnőttekké válhassanak, mint a pusztán kedvezményezetti szerep megtapasztalása. A bank pályáztatási módszerében kiemelkedő újdonság, hogy kisfilmekkel is bemutatták a jelentkezők, hogyan alakult ki a programtervük, és mennyiben vonták be ebbe a folyamatba a fiatalokat. Ráadásul az idei évtől a pályázati tervek a nagy nyilvánosság előtt is megmérettetésre kerültek, a Facebook szavazáson ugyanis a mindenkinek a voksa szerepet játszott a legnépszerűbb pályázatok kiválasztásában, és támogatásában.
A szakértő által előszelektált pályázatok közül a Facebook szavazás eredményei alapján az alábbi szervezetek kerültek támogatásra:
1. helyezett: Várfok Alapítvány - 1787 szavazat
2. helyezett: Egyesek Ifjúsági Egyesület - 1756 szavazat
3. helyezett: Nevelők Háza Egyesület - 1754 szavazat
A további öt támogatott szervezet kiválasztásáról szakmai bizottság hozott döntést. Így szintén támogatást nyertek az alábbi szervezetek:
Élményakadémia Közhasznú Egyesület
Ökorello – A Te világod Alapítvány
Pax Vobis Kiemelten Közhasznú Alapítvány
Szivárvány Törzs Közhasznú Egyesület
Tiszadobi Gyermek és Ifjúságvédelmi Közhasznú Egyesület
A programok, melyekről szintén készítenek majd a szervezetek kisfilmeket - a jövő év folyamán fognak megvalósulni.
Projektcsoport: | |
Időtartam: |
|