Pécsi Nyugdíjas Pedagógusok Barátság Kórusa

Státusz
A szervezet: 
a Civil Közösségek Házában tartja összejöveteleit

Az 1996-os év tájékán sok igazgató és szak-felügyelő ment nyugdíjba. Olyanok, akik a város oktatásügyének hosszú évtizeden keresztül meghatározó egyéniségei voltak. Valamennyien ismer-ték és becsülték egymást, többen baráti kapcsolatban voltunk. Természetes volt tehát az igény, hogy jó lenne továbbra is kapcsolatot tartani egymással. Így aztán a Nevelők Házában megalakítottuk a nyugdíjas Igazgatók és Szakfelügyelők Klubját, amely havi egy alkalommal, a hónap 2. hétfőjén 16 órakor, ma is működik a Civil Közösségek Házában.

Jó szívvel emlékeztünk az együtt töltött időre, a munkán kívül a kirándulásokra, a karácsonyi ünnepségekre, a névnapok megünneplésére, ahol mindig szólt a dal.

Így jött az ötlet, hogy jó lenne többet énekelni, esetleg több szólamba, bővíteni a kört ének-zene szakos és más kollégákkal, akik szívesen tartoznának egy baráti társaságba és az éneklés is kedves és fontos számukra egyaránt. Megalakult tehát a Barátság kórus, a kezdeti 8-10 főből ma már közel 40 fős társasággá.

Az eltelt közel 9 év alatt nagy utat tettünk meg. Az évek során a kezdeti egyszerűbb dallamokkal mára igényes, többszólamú művek váltották fel Praetoriustól a mai szerzőkig. Széles a repertoárunk. Igyekszünk korunknak, képességeinknek, az aktualitásoknak megfelelő műveket válogatni számos szereplésünkhöz.

Kezdetben a Nyugdíjasok Egyesülete rendezvényeinek részesei voltunk. Ma már népes pártolótagságunk van. Olyan ismerősök, barátok, ma is aktív és nyugdíjas kollégák, akik minden koncertünkön részt vesznek és elkísérnek bennünket vidéki és külföldi útjainkon is.

Hangversenyeztünk többek között Budapesten, Szekszárdon, Hévízen, Hajdúszoboszlón. Részt vettünk a Prágai Zenei Heteken több fellépéssel. Felejthetetlen és megható volt Erdélyi hangversenykörutunk, ahol pl. Aradon a 600 fős csodálatos Kultúrpalotában adtunk koncertet a hálás közönségnek. Megrendeztük a Nyugdíjasok Országos Komolyzenei Találkozóját - szép sikerrel- amely egyedülálló az országban.

Igyekszünk a város zenei életébe is bekapcsolódni. A Tavaszi Fesztivál és a Pécsi Hetek rendszeres szereplői és meghívottjai vagyunk, sok-sok kiállítás megnyitása mellett.

Minden évben jótékonysági hangversenyt adunk idős, egyedülálló, kisnyugdíjas pedagógusok javára, melynek bevételét pedagógusnapon ajándékozunk a meghívottaknak. Nagy ajándék számunkra, hogy Bánky József zongoraművész, „tiszteletbeli kórustagunk”, minden jelentős szereplésünk, külföldi utunk tevékeny résztvevője zongorakíséretével és csodálatos játékával.

Karácsonyi hangversenyeinken, melyet a Dominikánus Házban tartunk - minden évben nagylétszámú, lelkes közönség, a barátaink ünnepelnek velünk.

Ezek a megható pillanatok teszik életünket széppé, értelmet és tartalmat adva nyugdíjas éveinknek és mindazoknak, akik szeretnek és hallgatnak minket, hiszen jelszavunk a kodályi mondás miszerint „az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is”.

Sajnos éveink fogynak és létezésünk óta- amelyet az élet ajándékának tekintünk –több dalostársunk távozott már el a „csillagok kórusába”. Mi még szeretnénk egy kicsit örülni az éneklés szépségének, éréket adó csodájának.

Ezúton is hívunk nyugdíjas dalostársakat (főleg férfiakat, akik szeretik a baráti közösséget, a tartalmas programokat, tudnak és szeretnek énekelni) jöjjenek és hallgassanak meg bennünket minden hétfőn 15 órakor a Civil Közösségek Házában, ahol próbáinkat tartjuk és akiknek hálásak vagyunk, hogy létezésünket évek óta, szorosabban 2004. őszétől segítik és támogatják.

Ha megtetszik, amit hallanak, maradjanak velünk!

Gálfiné Magyar Ibolya
A Klub és a Barátság kórus alapítója és vezetője

Elérhetőségek:

Tel: 72/310-881; 30/2560-216

weblap: http://www.baratkorus.hu

e-mail: infoatbaratkorus [dot] hu